Brand 2026. augusztus 14

Most Wanted menekülős és üldözős menük: A Burger King együttműködésre lép az RTL-lel

A csatorna menekülős valóságshow-jának második évadára külön üldözős és menekülős menükkel rukkolt elő a Burger King, de ennél jóval többre is lehet számítani majd.

A Burger King hazai marketingmenedzsere, Hunya Balázs LinkedIn-posztban jelentette be, hogy átfogó márka-együttműködést kötöttek az RTL-lel a Most Wanted menekülős reality második évadára. Mint írja, szakmailag nem mindennaposnak mondható a kollaboráció, és szerinte következő szintre emelik vele a szponzoráció fogalmát. „Maga a műfaj is sajátos: egy nem irányított realityben biztosítjuk teljesen integrált módon a Burger King megjelenését, ami az első szakaszában abszolút social környezetben zajlik, majd az adás indulásával átmegy a lineáris csatornára is. Jó érzés részese lenni ennek a formabontó produkciónak: közösen figyeljük a történéseket, izgulunk és ünnepeljük a csapattal az indulást!”

A pontos részleteket még nem árulta el, de egy bepillantást adott a kulisszák mögé: „a kampány hozza magával a kötelező márkamegjelenéseket is, termékkapcsolást, éttermi megjelenéseket, de a nem szokványos formákból is van bőven: például a meghackelt üldözőautó jeladója országosan, az összes éttermünk screenjén átmenetileg megjelenik majd.” – írja a posztban. Ezen felül egy klasszikusabb elem is megjelenik majd a szponzorációhoz köthető kampányban: a Burger Kingekben ún. „menekülő” és „üldöző” menüket is vásárolhatunk majd, sőt, országos szavazást és nyereményjátékot is indítanak.

A Most Wanted – A hajsza műsor még 2025 végén debütált Magyarországon, jelenleg a második évad fut. A Sebestyén Balázs által vezetett műsornak az a lényege, hogy huszonnégy ismert magyar híresség (pl. Torghelle Sándor, Turai Barna, WhisperTon, Kulcsár Edina, Jakupcsek Gabriella) menekül Balázs és profi üldözőcsapata elől telefon és pénz nélkül, narancssárga rabruhában országszerte. A cél az, hogy a menekülők kijátsszák a nyomozókat és hogy szabadlábon maradjanak. A hajszából a műsort nézők sem maradnak ki, hiszen az első évadhoz hasonlóan interaktív: a forgatás alatt a közösségi felületeken vagy telefonon keresztül bárki jelentheti, ha meglátja valamelyik szökevényt, vagy tippjeivel segítheti az üldözők munkáját.

Továbbiak
Tizenegyedik alkalommal hirdették ki a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit.
Brand | 2026. február 23.
Platformot ad egymásnak a fiatalok által alapított újság és a telco márka. Szabó Béla márkamenedzser szerint a választás óta új realitás van, a márkáknak pedig eszerint kell cselekedniük.
Brand | 2026. július 31.