Brand 2022. április 19

Külföldön dolgozna a fiatalok harmada

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív felmérés eredménye szerint csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya.

A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát. Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal - 2013-ban, 2017 elején - volt példa - emlékeztettek. Hozzátették: ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében kizártnak tartja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.

A felmérés szerint a 20-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka úgy gondolja, hogy gyorsan, könnyen találna magának új állást. Ez az elemzők szerint 2020 eleje óta a legjobb eredmény. A fiatalok 11 százaléka viszont pesszimista, azaz úgy véli, nagyon nehezen találna másik állást.

A K&H jelezte, ahogy Magyarországon átlagosan, a fiatalokat érintően is csökkent munkanélküliségi ráta. A múlt év utolsó negyedében a 20-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,1, a 25-29 éveseké 4,1 százalékos volt. Ezek értékek 2020 harmadik negyedévében még 12,7 és 5,6 százalékon voltak. Ezzel együtt egyes szektorokban - például a kiskereskedelemben - munkaerőhiányos helyzet alakult ki, sok posztra nincs elég alkalmazott. Sok esetben pedig a meghirdetett pozíciókra nem alkalmasak a jelentkezők - jegyezték meg.

Továbbiak
A vállalat a Corporate Sustainability Assessment (vállalati fenntarthatósági értékelés) „Top 1%” besorolását kapta meg.
Brand | 2026. május 14.
Az Év Magyar Autója versenyben a zsűri kiválasztja azt a PR-szakembert, aki szakmai tevékenységével kimagaslik a mezőnyből, illetve a versenyben nevező importőr, márka, autógyártó képviseletében a leginkább segíti a zsűrit.
Brand | 2026. május 05.