Hiába vannak olyan cégek, akik több tízezer dollárt fizetnek azért, hogy az elnök Truth Social közösségi felületén hamarabb jussanak infókhoz, nem megy jól a szekér.
Média | 2026. augusztus 11.
„A Great Book with Barack Obama” címre keresztelt műsorhoz hat részt készítenek, ahol a vendégekkel minden adásban egy-egy könyvről, illetve annak társadalmi, politikai hatásáról beszélgetnek.
Brand | 2026. augusztus 11.
Százezer forintos iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei, derül ki a REGIO JATEK magyarországi felméréséből.
Kutatás | 2026. augusztus 11.
Szlávik Péter, a Phillip Morris International külsőkapcsolati igazgatóval és Vizi Tamás kommunikációs vezetővel – akik a Marketing Summit védnökei – arról beszélgettünk, milyen kompetenciákra lesz szüksége a jövő marketingeseinek.
Brand | 2026. augusztus 07.
Az egykori autóbusz-pályaudvar épületében kialakított új egység egyszerre tiszteleg a helyszín múltja előtt és képviseli a márka folyamatos megújulási szándékát.
Brand | 2026. augusztus 10.
A Rossmann kínálatában elérhető Whitelab italellenőrző karszalag és tesztkorong bizonyos, italba kerülő veszélyes anyagok kimutatására szolgál.
Brand | 2026. augusztus 10.
Mi az a 67? És az aura farming? A Snapchat és az Omnicom Advertising több mint 6000 fiatalt kérdezett meg a márkák humoráról, a tanulságokat útmutatóban foglalják össze.
Kutatás | 2026. augusztus 10.
Megérkezett a marketing.hu podcastjének második epizódja, amelyben Kádár Tamást, a Sziget ügyvezetőjét láttuk vendégül.
Média | 2026. július 28.
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23-ra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének minimális mozgástere marad a kiadásai után, derítette ki a Provident.
Kutatás | 2026. augusztus 10.
Újbudán politikai humorba ágyazták a szúnyoggyérítésről szóló felhívást.
Média | 2026. augusztus 10.
Az autofikciónak is beillő kollázsregény egy fővárosba szakadt vidéki fiatal felnövéstörténete, illetve egyfajta szubjektív kordokumentum, amelyben a reklámügynökségi lét ikonikus pillanatai is helyet kapnak.
Ügynökség | 2026. augusztus 10.
A Magyar Vöröskereszt a keresőszolgálati tevékenységének ismertetését tűzte ki célul legújabb kampányában.
Brand | 2026. augusztus 10.
Brand
Két nadrághajtogatás közt egy TikTok-videó, és már jön is a pénz: a dolgozók jutalékot kaphatnak a közösségi médiás tevékenységeikért, amennyiben azok eladást hajtanak.
Brand | 2026. augusztus 04.
2024-ben 90 milliós bírságot szabott ki a GVH a Lidlre, azt megtámadta a diszkontlánc, de 48 milliót így is ki kell fizetniük a félrevezető reklámért.
Brand | 2026. augusztus 05.
Karrier
Az 1959-ben alapított globális szakmai szervezet élére nyolc év utén kerül új szakember. Dodds célja, hogy a CMO-k szerepét tovább erősítse a cégvezetések körében.
Karrier | 2026. augusztus 06.
Egyhangúlag választották meg az Auchan Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős igazgatóját az OKSZ főtitkárának, aki teljes állásban tölti majd be a pozíciót, ennek megfelelően távozik az Auchantól.
Karrier | 2026. augusztus 07.
Média
Az Antenna Entertainment bejelentette: a csatornák helycseréje szeptembertől lesz érvényes.
Média | 2026. augusztus 10.
A augusztus 11-e és 15-e közt zajló Sziget Fesztivál és a közmédia összefogott, a magyar előadók koncertjeit bárki megnézheti majd a tévében.
Média | 2026. augusztus 10.
A műsorvezetőnek kiszemelt, most a Blikknek nyilatkozó szakember Hajdú Gáborral egyetemben egynapos karriert futott be az újjáalakuló közmédiában, azonban Magyar Péter miniszterelnök és a kommentelők közbeavatkoztak.
Média | 2026. augusztus 07.
A koncertfelvételeket még a nyár folyamán láthatják az M1 nézői, a fellépések korlátozott ideig még a Médiaklikken is visszanézhetők lesznek majd.
Média | 2026. augusztus 06.
Ügynökség
A Rogán Antal által fémjelzett, Balásy-cégekkel kötött keretszerződések felmondása után más felállásra van szükség.
Ügynökség | 2026. augusztus 10.
A német Grabarz & Partner és United Digital Group (UDG) marketingfeladatait veszi át az ügynökség januárban.
Ügynökség | 2026. augusztus 06.
Diverzifikál a vállalat: elmondásuk szerint az új struktúra célja az átláthatóság, a szakmai minőség és a verseny erősítése.
Ügynökség | 2026. augusztus 05.
Fokvárosról fontos beszélni: a 2018-as Day Zero hasonló helyzet elé állította a politikai vezetést, a kommunikációs szakembereket és a lakosságot, mint amiben mi most vagyunk. 4 hónapjuk volt a teljes katasztrófáig. Megúszták?
Ügynökség | 2026. augusztus 05.
AI/Tech
Sosem értetted az állandóan félig angolul beszélő fiatalokat? A Canva segít! Mentés helyett "imma need a copy", beállítások helyett "tweak zone" és egyéb érdekességek várnak.
AI/Tech | 2026. augusztus 07.
A Google megkezdte a felhasználók értesítését arról, hogy az Android egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb alkalmazása, a Google Assistant hamarosan megszűnik,
AI/Tech | 2026. augusztus 06.
A szakmai szervezet szabványosított keretrendszerrel igyekszik közös mérési alapot lefektetni a márkaláthatóság mérésére az AI-alapú platformok esetében.
AI/Tech | 2026. augusztus 04.
Saját ízléshez és tempóhoz hangolt lejátszási listákkal rukkol elő a Spotify, hogy nekünk már csak elindulni kelljen.
AI/Tech | 2026. július 31.
KKV Business
A témát Stréhli Georgina, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója, valamint Tóth Gábor, a több mint egymillió készételt gyártó Polcz Food ügyvezetője segítségével járták körbe a Hello Biznisz csatornáján.
KKV Business | 2026. augusztus 03.
Hogyan lett egy apró családi vállalkozásból országosan ismert közösség és fenntartható üzleti modell? Erről mesélt Hofer Bernadett, a MyFarm kertek ügyvezetője. 
KKV Business | 2026. július 21.
Magyarországon elképesztően magas, 35-50 százalékos a fluktuáció az ügyfélkapcsolat-tartással foglalkozó munkavállalók körében. Pedig ők a “cég hangja”, mindennapi munkájuk nagyban hozzájárulhat az üzleti sikerhez.
KKV Business | 2026. július 07.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos ESG programjának részeként jött létre a csomag, első sorban a KKV-k számára.
KKV Business | 2026. június 29.
Kutatás
Míg a marketing, média és PR területén átlagosan több mint száz jelentkező juthat egy frissdiplomásoknak meghirdetett állásra, addig a mérnöki pozícióknál ez a szám átlagosan húsz körül alakulhat.
Kutatás | 2026. július 30.
A szakmai szervezet európai központi irodája a digitális hirdetési piac leggyorsabban növekedő szegmensének megértéshez nyújt segítséget.
Kutatás | 2026. július 22.
A WARC legfrissebb iparági előrejelzései szerint az utóbbi reklámbevétele meghaladta a 40,4 milliárd dollárt, azonban a verseny élesedik.
Kutatás | 2026. július 21.
A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) egy olyan online eszközt fejlesztett, amely kifejezetten a magyar kkv-k számára nyújt segítséget a környezetterhelés mérésében és csökkentésében.
Kutatás | 2026. július 21.