KKV Business 2023. május 12

Szárnyaló céget szeretnél? Akkor maradj egészséges!

„A magán- és az üzleti élet egy nagy családként is értelmezhető, s ha ezen belül szeretnénk igazán jól jelen lenni és jól teljesíteni, a körülöttünk lévő emberekkel közösen dolgozni és előre haladni, akkor ennek az egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy jó kedvvel indítsuk a napjainkat” – állítja Pálvölgyi Zoltán, a Pálvölgyi Digital Budapest Kft. tulajdonosa, ügyvezetője. „Így tudunk jelen lenni, meghallgattatni, irányítani, nyitottá válni és fejlődni, értéket adni és kapni, ám ennek feltétele az aktív életmód – hívta fel a figyelmet Zoltán. 

A munka domináns helyet foglal el az életünkben, ami a sikerek mellett a kiégés, vagy adott esetben egy komolyabb egészségromlás előidézője is lehet. Ezért is fontos, hogy a vállalkozók, cégvezetők tudatosan foglalkozzanak a fizikai- és a mentális egészségükkel is. Ez nem csak a privát életükre, hanem a cégük teljesítményére is hatással bír. Persze a fizikai- és a mentális egészség, a „jó kedv” és a vitalitás nem jön csak úgy magától; tudatosságra és cselekvésre van szükség.  

 „Gyakran csak akkor foglalkozunk tudatosan az egészségünkkel, amikor már elveszítettük azt, pedig odafigyeléssel, a jó szokások kialakításával megelőzhetők a problémák és jobban, eredményesebben telnek a hétköznapok is – fogalmazott Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapító tulajdonosa. „A lélek és a szellem, valamint a test hármasa csak együtt képes a fejlődésre, ha az egyik pillérrel valami gond van, az kihat a többire is” – tette hozzá Zoltán. A Pálvölgyi Digital Budapest Kft. tulajdonosa is tudatosan figyel az étkezésére, Ironman-teljesítőként jelentős időt szán a sportra és kultúrafogyasztásra is, ezzel pedig önkéntelenül is motiválja a környezetét. A sport Péter életéből sem hiányzott, hiszen a futással és a bringázással tartotta magát formában, ám egy tavaly diagnosztizált gerincsérv a korábbinál is magasabb szintű egészségtudatosságot hívott életre benne. Tehát új célokat fogalmazott meg és ennek megfelelően állította össze például a heti edzéstervét is. „Emellett sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek az minősági alvára, illetve teljesen átalakítottam az étkezésem, ma már kifejezetten furcsa érzés, ha reggel nincs elég zöldség a tányéron, vagy ha alvás előtt még képernyőt nézek” – fogalmazott Péter. „Egy ideje dietetikussal, edzővel dolgozom, azaz igyekszem ebben is szakértő segítséget kérni, hiszen így tudok hatékony lenni. Ez a táplálkozásban, alvásban, edzésben óriási ugrásszerű fejlődést hozott az életembe” – avatott be minket a Bizalmi Kör alapítója. 

Jó példával járj elől! 

Azt tudjuk, hogy a cég első számú vezetőjének gondolkodás- és életmódja jelentős mértékben meghatározza a szervezeti kultúrát, ám Zoltán szerint az is lényeges, hogy egy szervezeten belül az emberek pozíciótól függetlenül is tanulhassanak egymástól, figyeljenek egymásra, a kölcsönös motiválás pedig még nagyobb tudatosságra és aktivitásra ösztönöz. „Nem szeretném egy irodában elszigetelődve tölteni a napjaimat; a cég életében fontosak a munkát érintő megbeszélések, de éppen ilyen lényegesek a lazább, kötetlenebb beszélgetések is” – hallottuk Zoltántól. Péter is egyértelművé tette: a vállalkozás vezetőjének gondolkodásmódja és példamutatása döntő jelentőségű. „Energiával teli jelenléte éppen olyan meghatározó, mint ha például valamilyen fizikai fájdalom elvonja a figyelmét s emiatt ingerültebben kommunikál a kollégákkal” – hozott egy életszerű példát a Bizalmi Kör alapító-tulajdonosa. Ugyanakkor szerinte a példamutatásnak van egy másik dimenziója is, ugyanis egy vállalkozó a munkatársai mellett a többi vezető számára is szolgálhat mintaként. „Könnyebben tekintünk példaként egy hozzánk hasonló emberre, így például egy csúcsvezető nem biztos, hogy példaként tud szolgálni egy több szinttel lejjebb dolgozó kolléga számára” – mondta Péter. A Bizalmi Kör mastermind csoportjai viszont kifejezetten alkalmasak arra, hogy a cégvezetők egyéb kihívásaik mellett szabadon beszélhessenek akár a személyes jóllétüket érintő kérdésekről is, ezzel is inspirálva egymást.  

A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!  

Tovább

Továbbiak
Az Európai Unió vámrendszere olyan jelentős változás előtt áll, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa, Az EY Magyarország segít eligazodni az új szabályozásban.
KKV Business | 2026. április 08.
A zsűri indoklása szerint idén azok a terek kerültek reflektorfénybe, ahol a márkaélmény legalább olyan hangsúlyos, mint a funkcionalitás – ebben a mezőnyben nyert az AutoWallis Budapesten, a Liberty irodaházban kialakított terei.
KKV Business | 2026. április 02.