Pletrich-Karnevál Adrienn a Morpho technológiai csapatának vezetője
Pletrich-Karnevál Adrienn korábban 12 évig dolgozott a Morphonál, most két év után ismét visszatért a csapathoz. Head of Technology pozícójában az ő feladata lesz a technológiai csapat vezetése, valamint a cég technológiai területének továbbfejlesztése.
„A Morpho egyik erőssége a technológiai kommunikáció, ezért is nagy öröm, hogy Adrienn személyében egy olyan komoly tudású szakember tér vissza közénk, aki ezen a területen kiemelkedően erős. Adrienn érkezésével az a célunk, hogy továbbfejlesszük a technológiai vonalunkat és új lendületet vigyünk a new business projektekbe. Barlai Rékának, a csapat korábbi vezetőjének köszönöm, hogy az elmúlt években biztosította technológiai ügyfeleink elégedettségét” – mondta Jekler Rudolf, a Morpho társalapító ügyvezető igazgatója.
Hűtlen kezelés miatt indult el a nyomozás, ugyanis azt gyanítják, úgy vettek meg feleslegesen adattörlő kulcsokat, hogy azokat nem is használták fel semmire.
A kosárfonás ősi mestersége az új brand trend, és ebben elég nagy szerepe van Alexander Skarsgård fonott másának. A férjalapanyag szoros értelmének viralitására pedig ügyesen lecsaptak a márkák, például az IKEA.