Marketing | 2025. május 28.

Kovács Kati 60 éves pályafutását ünnepli a Posta

A magyar könnyűzenei élet történetében kivételes helyet foglal el Kovács Kati, aki 1965. június 13-án, a „Ki mit tud?" tehetségkutató megnyerésével robbant be a köztudatba. Az elmúlt hat évtized során az énekesnő a könnyűzene szinte minden műfajában bizonyította kivételes tehetségét – a rocktól a popig, a jazztől az operáig. Munkásságát több mint 116 hazai és 25 külföldi önálló album fémjelzi, ami magyar előadóművészként rekordnak számít. A Táncdalfesztivál háromszoros győzteseként olyan ikonikus dalokkal ajándékozta meg a magyar közönséget, mint a „Nem leszek a játékszered", a „Ha legközelebb látlak" vagy az „Úgy szeretném meghálálni". Zenei sokszínűségét a nagy zenekarokkal való együttműködései is bizonyítják – pályafutása során dolgozott az Illés, az Omega, a Metro, a Hungária és az LGT együttessel is. Előadóművészi tevékenysége mellett színésznőként és dalszövegíróként is maradandót alkotott – több mint 20 filmben és színházi előadásban szerepelt, több mint 50 dal szövegét pedig saját szerzőként jegyzi.

„A bélyegkiadás a magyar kulturális örökség megőrzésének egyik legkülönlegesebb formája és Kovács Kati pályafutása kétségtelenül része ennek az örökségnek" – hangsúlyozta Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Magyar Posta Zrt. alelnöke köszöntőjében. „Az énekesnő hat évtizedes művészete generációk életét gazdagította, dalai a magyar könnyűzene klasszikusaivá váltak. Büszkék vagyunk arra, hogy a bélyegek világán keresztül is hozzájárulhatunk e kivételes életmű előtti tisztelgéshez, és ezzel is népszerűsíthetjük a magyar kultúra értékeit."

A bélyegív Zsólyomi Norbert fotói alapján, Benedek Imre grafikusművész tervei szerint készült és hat szelvényes bélyeget tartalmaz. Az értékcikk 2025. május 27-től 2.100 forintos áron megvásárolható a Filapostán, valamint a Magyar Posta internetes áruházában.

(A borítóképen: Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő és Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke)

Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.

Összes cikk