Idén 20. alkalommal adták át a Hégető Honorka Díjakat, rekordszámú, 83 videós és fotós pályázat érkezett, melyek közül a zsűri öt videós és egy fotós alkotást díjazott, továbbá a Yettel idén is különdíjjal ismert el egy videós alkotást. Az idei díjakat többek között a Telex, a 24.hu, a Szabad Európa és az RTL újságírói kapták.
2024-ben összesen 72 videós és 11 fotós nevezés érkezett az RTL korábbi szerkesztő-riportere, a 2001-ben elhunyt Hégető Honorka emlékére létrehozott pályázatra. A zsűri hat pályaművet díjazott, amelyek többek között a magyarországi iskolarendszer helyzetét, az önkormányzati korrupciót és a fiatalságkultusz jelenségét járták körbe.
Idén a zsűri négy egyenrangú díjat, egy fotós elismerést és a legjobb első pályázó díját osztotta ki, a Yettel Magyarország pedig különdíjjal jutalmazott egy alkotást.
Hégető Honorka Díjat kapott Szilágyi Máté, a Telex videó rovatvezető-helyettese, aki a fiatalságkultusz kultúránkra gyakorolt hatását mutatta be riportjában.
Megkapta az elismerést Zalavári Noémi, az RTL Hírigazgatóságának szerkesztő-riportere, aki hónapokon keresztül foglalkozott egy 9 éves kislány, Emma történetével, akit rendszeresen verbálisan bántalmazott alsós tanítója egy Fejér megyei iskolában.
Hégető Honorka Díjban részesült Báthory Róbert, a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója, aki egy mórahalmi víztározó megépítésére elnyert uniós támogatás körüli visszásságokat tárta fel riportjában.
Bihari Ádám, a Szabad Európa budapesti irodájának szerkesztő-riportere is megkapta az elismerést, aki az iskolarendszer problémáival foglalkozott nyertes alkotásában. Három éve vezették be a hatéves korban kötelező beiskolázást, melynek következtében egyre több gyerek érkezik éretlenül az iskolába, illetve egyre több sajátos nevelési igényű gyerek van, derül ki a riportból.
Idén egy új kategória szerint is adott díjat a zsűri: a legjobb első pályázó díját Krajnyik Cintia, a WMN újságírója kapta dr. Karsai Dániel alkotmányjogásszal készített interjújáért.
A fotós díjat Török János fotóriporter kapta, aki másféléves terepmunkája során egy dél-magyarországi asszony sorsát, Káposzta Mária történetét mutatta be.
A Yettel különdíját Nyárai Gerzson, a 24.hu munkatársa és Bicsák Boglárka, a 24.hu korábbi munkatársa kapták. Riportjukban Ittzés Szilvia pedagógus történetét mutatták be, aki egy budapesti elitgimnáziumból egy pilisi általános iskolába ment tanítani. A mobiltársaság a nyertes riportfilm alkotóinak elismerése mellett a pályamű által felszínre hozott ügyet is támogatja, ezzel is felhívva a figyelmet az újságírók pótolhatatlan munkájának fontosságára.
A pályázatokat a zsűritagok, Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész, Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója, valamint Weyer Balázs újságíró, világzenei rendezvények szervezője bírálták el és adták át az RTL Ligetben.
A nyertes anyagokat az alábbi felületeken lehet megtekinteni:
- Szilágyi Máté: https://telex.hu/video/2024/07/03/fiatalsagkultusz-ageizmus-media-reklamok-filmek-kapitalizmus
- Zalavári Noémi: https://rtl.hu/hirado/2024/06/21/iskoa-tanito-sokkolo-bantalmazas-kislany?fbclid=IwY2xjawFY9vtleHRuA2FlbQIxMAABHciFggtJhv0BfvoUive3kA-wbK3C0fPjmjwJmONM1plq1Yl2B-YrMVG3Bg_aem_nRZhAjrqrZscKm1cpiLdNg
- Báthory Róbert: https://www.szabadeuropa.hu/a/kisajatitva-az-elbitorolt-morahalmi-hatos-korzet-foldjei/32594250.html
- Bihari Ádám: https://www.szabadeuropa.hu/a/rengeteg-gyerek-kerult-eretlenul-az-iskolaba/32577664.html
- Krajnyik Cintia: https://www.youtube.com/watch?v=eFCtUaSkuD8&t=2224s
- Török János: https://torokjanosphoto.hu/2023/11/20/kaposzta-maria/
- Nyárai Gerzson, Bicsák Boglárka: https://24.hu/belfold/2024/06/15/elitgimnazium-korzeti-iskola-hatranyos-helyzetu-gyerekek-video/
A díj támogatói a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagjai, az RTL Magyarország és a Yettel Magyarország Zrt., valamint a Hégető-család.
A díjat Szilágyi Erzsébet iparművész tervezte.
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk