A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) minden évben kiosztja Tonk Emilről, a szervezet 2021-ben elhunyt egyik nagyhatású alapítójáról elnevezett Életműdíját, amellyel egy eredményes, kiteljesedett szakmai életutat ismer el. 2024-ben az elismerést Dr. Megyer Örs vehette át Hinora Ferenc elnöktől, valamint Dr. Papp-Váry Árpád nemzetközi kapcsolatokért és edukációért felelős alelnöktől, szeptember 19-én a Marketing Summit ünnepélyes Díjátadó Estjén a MÜPA-ban.
Hinora Ferenc, a MMSZ elnöke kiemelten fontosnak tartja azt, hogy elismerésre és méltó módon megünneplésre kerüljenek a hazai marketingszakma egésze érdekében végzett, lenyomattal rendelkező szakmai életművek, ezért is hozta létre az MMSZ a korábbi alelnökéről, Tonk Emilről elnevezett életműdíját. Mindez azért is kiemelten fontos, hogy a szakma következő generációjának is vonzó példát, irányt tudjunk mutatni – teszi hozzá a szervezet elnöke. Az eddigi életműdíjasok Dr. Tomcsányi Pál (2015), Dr. Hoffmann Istvánné (2016), Dr. Molnár Dezső (2017), Dr. Kandikó József (2018), Tonk Emil – posztumusz (2021), Dr. Fazekas Ildikó (2022), valamint
Dr. Törőcsik Mária (2023) voltak.
Az MMSZ Elnöksége döntése értelmében az idei díjazott, Dr. Megyer Örs az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) tiszteletbeli elnöke, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) örökös tagja, az Effie Magyarország és az MRSZ felügyelő bizottsági tagja, valamint a meghatározó iparági szövetségek által életre hívott Green Pledge kezdeményezés társ-zsűrielnöke lett.
Dr. Megyer Örs 1971-ben kezdett dolgozni a Magyar Hirdetőnél, ahol később a vezérigazgató helyettesi posztot is betöltötte. Ezt követően megalapította a DDB budapesti irodáját, amit tíz éven át vezetett. Itt született meg minden idők egyik leghíresebb magyar reklámja, „Kovács úr 26 év elteltével megvette élete második autóját.” legendás headline-nal. A DDB mellett nevéhez fűződik az OMD médiaügynökség budapesti irodájának megalapítása is, valamint fontos szerepet töltött be az Effie reklámhatékonysági verseny Magyarországra hozatalában is. A 2000-es évektől tanácsadóként dolgozott saját cégeiben, és alapító tagja volt az Önszabályozó Reklámtestületnek, melyet 21 éven át elnökölt. E tisztségében részt vett a Reklámtörvény, a Médiatörvény és a Reklámetikai Kódex kidolgozásában, a GVH-val, az NMHH-val és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel való tartalmi együttműködés kialakításában. Nagy szerepe volt abban, hogy a megújult Magyar Reklámetikai Kódexet 22 szakmai szervezet is aláírta.
Szeretettel gratulálunk Dr. Megyer Örsnek életutat átívelő szakmai teljesítményéhez, és további sok lendületet, jó egészséget kívánunk szakmai munkájához!
Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.
Összes cikk