Marketing | 2024. június 12.

A Bridge Üzleti Közösségi Díj shortlistjén az MMSZ Női Marketing Tagozata

A Magyar Marketing Szövetség Női Tagozata bekerült a finalisták körébe, és ezzel esélyes a 2024-es Bridge Üzleti Közösségi Díjra Womenpower Üzleti Közösségi Díj kategóriában, melyet a Business Festen adnak át, június 13-án a Millenáris Parkban.

A shortlistesek listája idén is több forrásból állt össze. Egy közösségi média kampány eredményeként összesen több mint 600 jelölés gyűlt össze, több mint 40 különböző üzleti közösségre, melyeket a verseny zsűrije kiegészített a saját látókörébe került üzleti közösségekkel. Végül ebből a listából választották ki a top három finalistát. 

A végső döntést a shortlistes jelöltekről készült háttéranyag alapján a vállalkozói szférához kötődő hatfős szakmai zsűri hozza meg, melynek tagjai 2024-ben az alábbi szakemberek: Biás Csongor (a Startup Hungary ügyvezetője), Katonáné dr. Kovács Judit (a Debreceni Egyetem Közgazdaságtan és Világgazdaságtan Intézetének docense), Matheidesz Réka (a MOME, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vezérigazgatója), Máté Krisztina (a Cápák Között producere), Pistyur Veronika (Bridge Budapest és az Oktogon Ventures alapítója, ügyvezetője) és Tóth Gergely (a HR Fest ügyvezetője, a Business Fest megálmodója).

A Womenpower Üzleti Közösségi Díj kategóriában három finalistája:

  • MMSZ Női Tagozata (Pálfi Éva)
  • Női Vállalkozók Napja / Klubja (Mihalik Gyöngyvér) 
  • Nőnek Lenni Jó! Konferencia és Közösség (Csatos Erika) 

Corporate tagjaink, partnereink IDE KATTINTVA elküldhetik sajtóanyagaikat és/vagy szakmai tartalmaikat.

Összes cikk