Brand 2023. május 11

Új üzletet nyitott a PENNY

Az Üllői úti üzletház közel 2000 négyzetméteres területén 2023 márciusában kezdődtek meg a munkálatok, az árusítótér több mint 1300 négyzetméternyi területével az ország legnagyobb PENNY áruháza nyílt meg, amely 25 fő számára teremtett új munkahelyet.

Követve a vállalatcsoport klímastratégiai tervét, az üzlettérben található valamennyi hűtő üvegajtós kivitelű és klímasemleges hűtőközeggel működik, valamint az új egység teljes területén LED-világítást használnak. A PENNY legújabb üzlethelyiségének átalakításánál figyelembe vették a helyi vásárlói igényeket is, ennek eredményeként a korábban itt működő üzlet hentespultját is megtartották. A hagyományos kasszák mellett pedig önkiszolgáló egységeket is telepítettek, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudják kiszolgálni a vásárlókat.

„Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan helyen nyithattunk új üzletet, ami kiemelten fontos a környék lakói számára, hiszen a korábbi, néhány hónapja bezárt kereskedelmi egység hiányát szinte mindenki megérezte. Hazai fejlesztéseink természetesen ezzel nem értek véget, hiszen a PENNY-nél folyamatosan azért dolgozunk, hogy egyre több emberhez jussunk el kiváló minőségű és kedvező árú termékeinkkel. Ennek érdekében a közeljövőben további új üzletek nyitását és újabb munkahelyek létesítését tervezzük” – mondta Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője.

Továbbiak
A K&H szerint a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a hangsúly egyre inkább az alkalmazkodásra, az energiaellátás biztonságára és a pénzügyi kockázatok kezelésére helyeződik át.
Brand | 2026. február 20.
Az NBA történetében soha nem fizettek ennyit egy csapatért (12 milliárd dollár), mint amennyiért most Joshua Kushner és Bob Iger vette meg a legendás csapatot.
Brand | 2026. augusztus 13.