Brand 2026. április 10

Nyit az első Lidl-kocsma

Hatvanan is italozhatnak majd és válogathatnak a különböző Lidl-márkás szeszekből az Észak-Írországi Belfast Dundonald városrészében, az első Lidl-kocsmában. Nem szerepelt az eredeti tervei között a német szupermarket-láncnak, hogy vendéglátóegységet nyit, de a helyi szabályozások révén csak így tudtak engedélyhez jutni. Észak-Írországban kétlépcsős engedélyezési rendszerben a szupermarketeknek más vállalkozásoktól kell megszerezniük egy úgy nevezett felszabaduló engedélyt, és arról is meg kell győzni a hatóságot, hogy ott helyben nincs elegendő hasonló kereskedelmi szolgáltatás. A Lidl itt került szorult helyzetbe, ám amikor kiderült, hogy a környéken több kocsma is bezárt, úgy döntöttek egy söntésből nyíló bolt lesz a megoldás a problémára. A jogi ügyeskedést megtámadta a konkurencia, de a bíróság elutasította a keresetet 2025 januárjában arra hivatkoza, hogy: „az a tény, hogy a bejelentés újszerű, nem indokolja annak elutasítását” - idézi a bírót a BBC. 

Az egység várhatóan idén nyáron nyit meg. Gordon Cruikshanks, a Lidl észak-írországi ügyvezető igazgatója elmondta: „Hat évnyi tervezési folyamat után örömmel erősítjük meg a mai napon egy vadonatúj pub és a hozzá tartozó értékesítési pont fejlesztését, amely a dundonaldi áruházunk mellett található.” A cég szóvivője azt is közölte, hogy a Lidl sör-, bor- és szeszesital-kínálatából „kiválasztott termékeket” fog felszolgálni, a helyi beszállítók népszerűsítésére összpontosítva.

Hogy lesz-e több ilyen hibrid megoldás a világszerte már mintegy 13 ezer Lidl mellett? A BBC cikke szerint erre kevés esély van. 

Továbbiak
A hirdetőknek teljesen újra kell tanulnunk a médiamixet. Hogyan váltak az FMCG-vállalatok médiaházakkal vetekedő adatmonetizációs platformmá? Erről is beszélgettünk Mérő Ádámmal a június 25-i CMO Masters Day előtt.
Brand | 2026. június 19.
Február végéig kell cselekedniük azoknak a vállalatoknak, amelyek már a jövő év elejétől vámmentesen vagy csökkentett vámteherrel szeretnének importálni az Európai Unióban nem elérhető árucikkeket – hívja fel a figyelmet az EY.
Brand | 2026. január 28.