Brand 2022. augusztus 01

Négy új boltot nyit a MediaMarkt

Nagykanizsán nyitott új, ún. „Üzlet az Üzletben” típusú áruházat a MediaMarkt. A "Shop-in-Shop”, azaz „Üzlet az Üzletben” modell lényege, hogy az elektronikai áruház a hagyományos MediaMarkt áruházakhoz képest kisebb területen, ám hasonlóan széles választékot kínál a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Tesco hipermarket eladóterén belül. Mindennek előnye, hogy a vásárlók könnyebben jutnak hozzá a vágyott műszaki és elektronikai termékekhez, hozzáértő segítséget kapva akár a nagybevásárlás részeként. Az együttműködést a két kiskereskedelmi márka 2016-ban kezdte el, a nagykanizsai üzlet a tizenegyedik ilyen típusú áruház a sorban, és három további nyitja meg kapuit vidéken még az idén. A korábbi tapasztalatok és mérések igazolják a modell sikerességét: az adott településeken a MediaMarkt beköltözésével megnőtt a Tesco vásárlóinak száma, ugyanakkor az ilyen üzletek forgalmának aránya is nőtt a műszaki áruházlánc összes értékesítési forgalmán belül.

„Továbbra is markáns igény mutatkozik arra, hogy a vásárlók kézbe vehessék, kipróbálhassák az óhajtott terméket, esetleg áruházi szaktanácsadóinkkal konzultáljanak vásárlás előtt. Azonban az igényeket is felmérve, egyes városokban nem az önálló áruházi modell jelenti a legjobb megoldást" – összegezte Környei Ágnes, a MediaMarkt „Shop-in-shop” (Üzlet az Üzletben) jellegű áruházainak operatív igazgatója. „Az ilyen típusú, kompaktabb üzletek vonzáskörzetében élők számára is kényelmesebbé válik a szükségesműszaki cikkek beszerzése. Ha Nagykanizsa példáját vesszük, az ott élők így egy zalaegerszegi autóút költségeit és fáradalmait spórolhatják meg” – zárta gondolatait az igazgató.

A műszaki áruházlánc megszokott szolgáltatásai a nagykanizsai áruházban is elérhetők, a webáruházi tájékozódás, vagy online rendelés esetén pedig átvételi pontként is működik a helyiek számára. A korábban már megnyílt egységekhez hasonlóan, a műszaki áruház saját munkatársaival várja majd a vásárlóit; a MediaMarkt Nagykanizsán, Gyöngyösön, Pápán és Salgótarjánban nyitó üzleteivel összesen 60 új munkahelyet teremt a kiskereskedelemben dolgozó, a technológiai újításokért rajongó szakértők számára.

Továbbiak
Április 14-re harangozták be a Nespresso új kampányát Dua Lipával. Itt a kisfilm, amiben nem csak a popsztár szerepel, de egy másik megszokott arc is.
Brand | 2026. április 14.
Nem elég a szakma mesterének lenni. Ez mára már alap. Interdiszciplináris stratégává kell válnunk, meg kell ismernünk a szakmánk határterületeit, melyek a kultúránk építőkövei.
Brand | 2026. január 30.