Brand 2023. február 20

Március 24-ig lehet jelentkezni a Vodafone Digitális Díjra

Az eredeti határidőhöz képest egy hónappal később, 2023. március 24-ig adhatják le pályázati anyagukat a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Vodafone Magyarország pályázatásra azok, akik egy aktuális, sokakat érintő társadalmi problémára, kész termékkel vagy szolgáltatással nyújtanak megoldást. Az innovációs versenyre a Kis- és középvállalkozások digitalizációja, FinTech, és Fenntartható energia kategóriákban jelentkezhetnek az érdeklődők.

Az idei pályázat újdonságaként a zsűri a szintén MMSZ tag K&H Bank Zrt.-vel együttműködésben egy különdíjat is kioszt. A kiválasztott pályázó tagságot kap Magyarország legnagyobb nagyvállalati, iparágfüggetlen Start it @K&H elnevezésű inkubációs programjába. A Start it @K&H a K&H Csoport startup vállalkozásokat támogató programja, melynek keretében a kezdő vállalkozásokat saját igényeikhez igazodva, velük közösen gondolkodva segíti a fejlődésben és támogatja a növekedésben.

A Vodafone Digitális Díjat 2018-as debütálása óta minden évben meghirdette a Vodafone Magyarország Alapítvány. Az öt ciklusban több mint 500 pályázat érkezett. A jelentkezők közül harminchat szervezetet karolt fel az alapítvány és összesen 60 millió forint támogatási összeg került kiosztásra. A szervezők idén is olyan, már létező termékeket, szolgáltatásokat és digitális megoldásokat várnak, amelyek a pályázat keretében továbbfejleszthetők.

Továbbiak
Föld alatti mikroöntözési rendszer épült ki Mezőfalván a Wienerberger-csoporthoz tartozó Pipelife Hungária Kft. szakmai támogatásával, ami akár 30–50%-os vízmegtakarítást tehet lehetővé a hagyományos öntözési módszerekhez képest.
Brand | 2026. április 09.
EGYSÉGES MARKETINGTECHNOLÓGIAI RENDSZEREK. Szerző: Tóth Szilárd
Brand | 2026. február 18.