Brand 2026. május 14

Harmadjára kapta meg az LG az S&P Global fenntarthatósági díját

Az LG Electronics (LG) sorozatban harmadik éve kapta meg az S&P Global Corporate Sustainability Assessment (CSA) vállalati fenntarthatósági értékelésében a „Top 1%” besorolást, 100-ból 77 pontos eredménnyel. Az LG a CSA „Szabadidős eszközök és termékek, valamint fogyasztói elektronika” iparági kategóriájában a legmagasabb pontszámot érte el, ami mutatja, a vállalat elkötelezett a felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) működés iránt.

Az LG több értékelési szempont szerint is következetesen erős teljesítményt nyújtott, többek között a környezetvédelmi irányelvek, az emberi jogok, az ellátásilánc-menedzsment és az ügyfélkapcsolatok terén. A vállalat a vállalatirányítás területén is magas értékelést kapott, ami az átláthatóságát, valamint az igazgatótanács függetlenségének erősítésére tett erőfeszítéseit tükrözi.

Az S&P Global CSA-értékelése részletesen bírálja a vállalatok ESG-teljesítményét. A legutóbbi értékelésben a 62 iparágból vizsgált 9243 vállalat közül mindössze 70 kapta meg a „Top 1%” besorolást. Az LG egyike volt annak a mindössze két koreai vállalatnak, amely elnyerte ezt az elismerést.

Az LG-t az S&P Global mellett számos elismert globális intézmény is díjazta. A vállalat immár 14. éve került be a Dow Jones Best-in-Class (DJ BIC) World Indexbe, ami alátámasztja tartós ESG-vezető szerepét. Ez a leghosszabb szereplési időtartamot jelenti az indexben szereplő koreai háztartási gépgyártók közül, és az LG-t a világ 2500 legnagyobb vállalata közül a fenntarthatóság terén az első 10 százalékba sorolja.

Az LG az elmúlt öt évben „A” szintű minősítéssel rendelkezett – idén azonban magasabb, „AA” MSCI ESG Rating minősítést kapott a Morgan Stanley Capital Internationaltől (MSCI). A vállalat emellett egymást követő második alkalommal kapott „Platinum” minősítést az EcoVadistól – ez az elismerés az adott iparági kategória legjobb 1 százalékába tartozó vállalatainak jár –, a Sustainalytics pedig „Low” („Alacsony”) ESG Risk Rating (kockázati) besorolást adott az LG-nek.

Az LG a fenntartható működés iránti elkötelezettsége részeként azon dolgozik, hogy globális üzleti telephelyei 2050-re teljes mértékben megújuló energiára álljanak át. A körforgásos gazdaság támogatására a vállalat növeli az újrahasznosított műanyagok felhasználását, és papíralapú párnázó csomagolóanyagokat fejleszt műanyagcsökkentési kezdeményezéseinek részeként.

Az LG számos szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló kezdeményezést folytat, beleértve a nagy hatékonyságú hőszivattyú-technológiák önkéntes szén-dioxid-csökkentési tanúsítását. A vállalat emellett a vállalatirányítást is erősíti az igazgatótanács függetlenségének és átláthatóságának javításával, többek között azzal, hogy az igazgatótanács elnökét független igazgatói közül nevezi ki.

Továbbiak
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani azt az állítást, hogy a TikTok „az új Google”. A kérdés azonban nem az, hogy igaz-e ez az állítás, hanem az, hogy mit értünk pontosan keresés alatt.
Brand | 2026. január 05.
Az OTP Travel Kft. ügyvezetőjével, Molnár Judittal a kulturális körutazásokról, az utazások kulturális értékeiről beszélgettünk.
Brand | 2026. április 20.