Brand 2022. június 21

Az Edisonplatformot támogatja a Rossmann

2022-től a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Rossmann is a Menő Cégek sorát erősíti: az anyagi támogatáson túl személyes elköteleződésével is a kezdeményezés mellé állt, hogy a többi Menő Céggel együtt, közös erővel érjenek el valódi változásokat. 

„A gyermekek valahol a felnőttek tükörképei. Mindent megtanulnak tőlünk tudatosan és tudattalanul. Hiszem, hogy az első olyan generáció tagjai nőnek most fel, akik szülei már járhattak az önismeret útjának ösvényein, ami a magasabb fokú tudatosság és egy érzékenyebb világ alapjául szolgálhat” – árulta el Németh Kornél, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója. 

A szakember szerint a jövő kompetenciája az önismeret, amire minden gyermeknek szüksége van, ezen felül a munka világában egyre inkább felértékelődik majd az alkalmazkodás készsége. 

„A munka világára ugyanolyan változási mechanizmus érvényes, mint a mindennapjainkra – gondolok itt például világjárványokra, vagy akár a napjainkban is zajló háborúra. Minden nagyon gyors és csak úgy tudunk túljutni ezeken a változásokon, ha megfelelően alkalmazkodunk hozzájuk. Azt gondolom, a jövőben az alkalmazkodás is kulcsfontosságú lesz a munka világában” – zárta gondolatát Németh Kornél

A Rossmann közel kétezer főt foglalkoztat, közülük minden harmadik munkatárs szülő. A vállalat Menő Cégként a munkatársain keresztül is szeretne segíteni a mai gyerekeknek, hogy minél több – a jövőben kulcsfontosságú – kompetenciát és készséget elsajátíthassanak. 

Továbbiak
Lezajlott az ICCO Next Generation PR World Cup magyarországi selejtezője. Az MPRSZ által szervezett versenyen idén 11 csapat mérte össze tudását egy valós kommunikációs brief alapján.
Brand | 2026. április 02.
A Mangrove marketing&more egy vitamininfúziós és a valós, törzsvendégeket bevonó győri fitneszklub kampányával nyerte el a zsűri méltatását. Bemutatjuk a kétszeres Diamond-díjas ügynökség kampányait. Esettanulmányok.
Brand | 2026. április 07.