A vébé alatt bevezett, véleményes ivószüneteknek tulajdonítják a Coca-Colánál az előrejelzett negyedéves számok túlszárnyalását – árulta el a Reutersnek a vállalat pénzügyi igazgatója.
Hétfőn került ki Facebookra a Direkt36 felhívása, amiben partnert keresnek arculatuk megújítására. Megkerestük Nádori Péter operatív igazgatót, hogy mi áll a felhívás mögött? Miniinterjú.
Az MTVA beolvadt a Duna Médiaszolgáltatóba, emellett pedig hárommilliárd forint értékű, szakmailag nem indokolható tartalmakra vonatkozó szerződéseket bontott fel a közmédia új vezetése.
A Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM) mutatják be a világon először a Queen együttes 1986-os budapesti koncertjéről készült film 4K-s, felújított változatát, amin nem akárki csapata dolgozott.
Vasárnap beolvadt az MTVA a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be. A jogutód társaság új neve Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. lesz – írta meg a Média1 hétfőn.
Az Országgyűlés elnöke nemcsak beszédet mond a szeptember 19-i eseményen, hanem részt vesz egy színpadi beszélgetésen is, amelyet a magazin alapítója, D. Tóth Kriszta moderál majd.