Múlt héten az UEFA 55 tagországa tiltakozott nyílt levélben a FIFA-elnök új üzleti terve ellen, most pedig az angol Football Association közölte, nem hajlandóak a következő ciklusban leszavazni rá.
Pénteken már számos nagyvállalat bejelentette, hogy energiafelhasználást önkéntes korlátozza, a hétvége folyamán, majd hétfőn újabbak kapcsolódtak be, köztük a Rossmann, a MediaMarkt, az Auchan, a Tesco, az OMV és az E.ON is.
A témát Stréhli Georgina, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója, valamint Tóth Gábor, a több mint egymillió készételt gyártó Polcz Food ügyvezetője segítségével járták körbe a Hello Biznisz csatornáján.
A KPMG Fair Play Díjat idén a René Raffica fiatal csapata nyerte el, miután riválisuk, a Principessa hajó javításában segédkeztek, lehetővé téve, hogy ellenfelük rajthoz állhasson.
Augusztus harmadika 18 órától indul újra a kereskedelmi csatorna hírműsora, miután maga az elnök-vezérigazgató Vaszily Miklós titulálta erodáltnak a Tények címet és műsort.
Mintaértékű felújítási projekt indul Magyarországon a VELUX vezetésével, amely a gyakorlatban mutatja be, hogyan válhatnak az elavult kockaházak egészséges, környezettudatos és alacsony fenntartási költségű családi otthonokká.
Az extrém időjárás miatt kialakult helyzet az OOH-reklámpiacot sem kíméli. A Magyar Reklámszövetség szerint délután öt órát követően lép életbe az intézkedés, sőt, másokat is arra kérnek, csatlakozzanak.