Március 26-án több százan doboltak egyszerre az ország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel (akkor Pannon GSM) a kereskedelmi szolgáltatását.
Sokunk nincs tisztában vele, hogy ahhoz, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból a mindennapi munkavégzés során, megfelelő mennyiségű pihenésre és regenerálódásra van szükségünk.
A növényi fehérjék bevitelét és a tápanyagban gazdag nassolást célozza meg a Mogyi Protein Mix terméke, amely 32 százalékos fehérjetartalmával támogatja az egészséges mindennapokat.
A Mastercard publikálta Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök című kutatásának eredményeit, amelyben a magyar városi lakosság fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé immáron 15 éve.
A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja. Az újonnan létrehozott vezérigazgatói pozícióra Dr. Tóth Ágnest kérte fel a vállalat igazgatósága.
Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll.
Az IKEA új, kampányvideójában az árcsökkentési hullámban szereplő közkedvelt termékeket láthatjuk a levegőbe röppeni egy hatalmas FRAKTA táskából, Budapest egyik közkedvelt parkjában.
Két kategóriában is első helyezést ért el az MBH Bank privátbanki és vagyonkezelési tevékenysége a nemzetközi Euromoney's Private Banking Awards idei díjkiosztóján.
Napelemes háztartási méretű kiserőműveket épített ki 25 áruháza tetején a Tesco szerte az országban. A megújuló energiát biztosító erőművek az érintett üzletek energiafelhasználásának átlagosan 26 százalékát képesek fedezni