Szeptember 27-ei hatállyal távoznak a pozíciójukból. A döntés azután született, miután az MSÚSZ még májusban kezdeményezett bizalmatlansági indítványt az elnök ellen, ami akkoriban megbukott.
A minisztérium új vezetése szerint előfordult a múltban, hogy a hungarikum címet politikai, nem pedig tényleges teljesítmény alapján osztották ki. A kifizetések is szünetelnek az átvizsgálást alatt.
Az Európai Bizottság közleménye alapján augusztus 12-től szigorodik a határérték az „örök vegyületekre” az élelmiszerek csomagolásában, és egységesítik például azt, ki viseli a gyártói felelősséget.
Az augusztus 12-i égi látványosságokra készülnek a magyarok és az Allegro adatai szerint az elmúlt napokban jelentősen megugrott a csillagászati megfigyeléshez és asztrofotózáshoz kapcsolódó eszközök iránti kereslet.
A foodora a platformján először, a nap 24 órájában működő élelmiszer-kiszállítás is elérhető lesz a MANNA ABC-vel megkötött stratégiai együttműködés alapján.
A Yettel idén már egy Szombathely méretű település igényeihez mérhető hálózati kapacitással készült a Sziget Fesztiválra, ami 20 százalékkal meghaladja az előző évre épített extra hálózat képességeit.