Izgalmakkal teli hetek után véget ért a XIXO történetének eddigi legnagyobb nyereményjátéka, ünnepélyesen átadták a 10 millió forintos fődíjat is, melyet egy Zala vármegyei édesanya vihette haza.
A start it @K&H inkubátorprogram szeptember 8-ig várja a startupok jelentkezését, hogy egyéni mentorációval, közösségi irodával és számos digitális szolgáltatással segítsen átgondolni a jövőre vonatkozó lehetőségeket.
A magyarok nagy többsége már fejenként százezer forintnál nagyobb költségvetéssel készül nyaralni, ha a felmerülő összes kiadást figyelembe vesszük – derült ki a CIB Bank legfrissebb felméréséből.
A Microsoft AI Red Team-ben, a kiberbiztonsági szakemberek mellett neurológusok és nyelvészek is elemzik azokat a módszereket, amelyekkel a csalók veszik rá az MI-t, hogy megtévessze az embereket.
Az MBH Bank az Elismerés Dobogójára emelte mindazokat, akik a hazai olimpikonok mögött állva szaktudásukkal, kitartásukkal és támogatásukkal segítették győzelemre a sportolókat.
Szünidei családi filmfesztivállal zárja az idei nyarat a Cinema City. A mozihálózat augusztus 17. és 20. között filmkínálattal és Mini menüvel várja a kicsiket és a nagyokat országszerte.
Az OTP Bank legfrissebb kutatásából az derült ki, hogy a fiatalok többsége, 62 százaléka dolgozik valamilyen formában, és általában gyűjtenek is jellemzően lakásra, autóra, utazásra és fesztiválokra.
Tegnap véget értek a 2024. évi párizsi olimpiai játékok. Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke ennek apropóján jegyzetet írt az országmárkázásról.
Hogy az iskolák környékén biztonságosabb legyen a közlekedés, a BKK tavaly indította el a Sulizóna-programot. 2024-ben egy kőbányai intézménnyel bővül a programba bevont iskolák köre.