Jürgen Klopp, a Liverpool FC volt világhírű edzője a MediaMarktSaturn csapatát választotta: a jövőben a márka első nemzetközi brand nagykövete lesz mind a 11 országban, ahol a cég jelen van, köztük Magyarországon is.
A Yettel folyamatosan vizsgálja a hálózatán zajló forgalom típusát és intenzitását mind a belföldön, mind a külföldön mobilt használó ügyfelek esetében. A szabadságokkal teli nyári időszakot elemezte a vállalat.
Idén már négy színpadon zajlanak majd a Marketing Summit programjai, aki pedig lemarad valamiről, az utólag is visszanézheti majd az előadásokat – mondta el Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke az Mmonline.hu-n megjelent interjújában.
Augusztus 31-én, szombaton került sor a VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport jótékonysági futóversenyére, a Runway Runra, amelyen idén több mint 1000 futó állt rajthoz.
A KPMG International legfrissebb kutatása szerint a gazdasági és geopolitikai kihívások ellenére az ESG szempontok egyre fontosabb szerepet játszanak a vállalati felvásárlásokat és összeolvadásokat megelőző átvilágítások során.
Egyszerű játékmenettel, kincses sziget témával, és kiemelkedően magas nyereményekkel érkezik a Szerencsejáték Zrt. új, háromtagú sorsjegycsaládja, a Kalózok Kincse.
Az AI hatékonyabbá teszi a munkájukat, de a szakmájukat a következő években nem tartják teljesen helyettesíthetőnek vele – ez a megkérdezett magyar szövegírók és újságírók általános vélekedése a Corvinus kutatása szerint.
A HELL ENERGY és a HELL Boxing Kings közösen 50 millió forinttal támogatják a 4 éves Micskó Benjámin gyógykezelését, aki Duchenne-féle izomsorvadásban szenved.
A Marketing Summit Hungary 2024 Arany fokozatú védnöke, az MBH Bank idei átfogó kampányának szeptemberi folytatásaként most az olimpikonokon a sor, ők tapsolják meg az átlagembereket.