A mikromobilitási eszközökre szóló kötelező biztosítás bevezetése óta a K&H-nál majdnem közel 6 és fél ezer ilyen járműre, köztük rollerekre kötöttek szerződést - közölte a pénzintézet.
Idén, immár 16. alkalommal rendezték meg az Autistic Art Alapítvány Jótékonysági Aukcióját. Az idei aukción egy JYSK asztal is tulajdonosra talált, melyet egy autista fiatal rajzai díszítenek.
Győztest hirdettek a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet-pályázat pitch-fórumán. A Zomborácz Virág, Kolosi Péter, Kristoffer Rus és Trunkó Bence alkotta zsűri döntése alapján Anastasia Hoppanova koncepciója bizonyult a legjobbnak.
Tízből majdnem hatan, azaz az érintettek 58 százaléka az inflációtól elmaradó emelkedéssel, tehát reálbércsökkenéssel számol - derül ki a K&H ifjúsági indexből.
A CIB Bank szakértői szerint a még mindig milliárdos nagyságrendű károk arra figyelmeztetnek, hogy fokozott figyelem szükséges az elektronikus pénzügyi műveleteknél.
A SPAR Magyarország lett „Az Év szupermarket üzletlánca 2024” cím nyertese, a tavaly átadott debreceni INTERSPAR pedig megkapta „Az Év hipermarket üzlete 2024” elismerést.
Az őszi slágerzöldségek és -gyümölcsök rengeteg lehetőséget kínálnak arra, hogy egészséges és finom ételeket készítsünk otthon. A mesterséges intelligencia pedig segít, hogy ez a lehető legegyszerűbb legyen.
Hogyan lehet egy egészségügyi probléma megoldását üzleti lehetőséggé alakítani? Mi motiválta a MentesZóna tulajdonosait, hogy létrehozzák üzletüket Győr belvárosában?